Programok
55+ IRODALOMTERÁPIÁS CSOPORT ÉRETT KORÚAKNAK
Önismereti klubhétfő
Nyitott irodalomterápiás önismereti csoport hétfőnként, ahol kortárs írók, költők szövegein át találkozhatsz magaddal és másokkal.
Szeretettel várlak két hetente hétfőnként nyitott irodalomterápiás önismereti csoportomba, ahol kortárs írók, költők szövegein át találkozhatsz magaddal és másokkal.
Az irodalomterápiás csoporton való részvétel nem igényel semmiféle irodalmi, vagy más előképzettséget. A rövid szövegek, amiket hozok, csak katalizátorként működnek, segítenek kimondani rejtett gondolataidat, megfogalmazni érzéseidet.
Ha eddig nem próbáltad még az irodalomterápiás csoport élményét, vagy azért nem jelentkeztél, mert nincs időd rendszeresen eljönni és elköteleződni egy hosszabb folyamatra, akkor ezt a nyitott csoportot neked találtuk ki.
A foglalkozások biztonságos légkört teremtenek, szabad teret engednek személyiséged kifejezésére, ahol érzéseid, gondolataid nyíltan felvállalhatók. A program egyben közösségépítés is, olyan támogató közösségé, ahonnan a résztvevők, egy igazán mély, őszinte baráti beszélgetés léleküdítő élményével távozhatnak.
Tarts velünk az önismereti útra, ha szeretnél tudatosabban ránézni életed történéseire, és tartalmas beszélgetésekre vágysz inspiráló közegben. Minden hétfőn, más-más önismereti témára fókuszálunk.
A program keretei:
- 5-8 fős kiscsoportban zajlik,
- irodalomterápiás módszerrel,
- két hetente hétfőnként, alkalmanként 90 percben,
- nyitott csoportban, a foglalkozások tematikája nem egymásra épül, bárki csatlakozhat egy alkalomra, vagy többre is.
A program minimum 5 fő jelentkezése esetén indul.
Következő alkalom:
2023. április 3. hétfő 17:00 óra
A részvételi díj 3.800.- Ft/ alkalom.
Helyszín: Veszprém, Szabadság tér 5. 1/1.
Emberszabás Pedagógiai Műhely
A jelentkezéseket az info@emberszabas.hu e-mail címre várom.
Minden jelentkezőnek válaszlevélben küldök bővebb tájékoztatót a program pontos menetéről, részletes információkról.
Szeretettel várlak!
Borszuk Valéria
szociálpedagógus, coach
irodalomterapeuta
Magyar Irodalomterápiás Társaság tagja
2023. Március 29. Szerda
szerző: Borszuk Valéria szociálpedagógus, coach, irodalomterapeuta
Útikalauz életközéphez - irodalomterápiás csoport Veszprémben
Irodalomterápiás önismereti csoport, ahol kortárs irodalmi szövegekkel inspirálva az életközepi válság kérdéskörét járjuk körül azzal a céllal, hogy az életközép ne válságos időszak legyen.
Szeretettel várlak 5 alkalmas irodalomterápiás önismereti csoportomba, ahol kortárs irodalmi szövegekkel inspirálva az életközepi válság kérdéskörét járjuk körül azzal a céllal, hogy az életközép ne válságos időszak legyen. Az irodalomterápiás csoporton való részvétel nem igényel semmiféle irodalmi, vagy más előképzettséget. A rövid szövegek, amiket hozok, csak katalizátorként működnek, segítenek kimondani rejtett gondolataidat, megfogalmazni érzéseidet.  Tarts velünk, ha már téged is foglalkoztatnak az életközép kihívásai! „Ennyi az élet, mindent elértem, amit szerettem volna? Most már csak a hanyatlásra számíthatok? Fáradt vagyok, semmi sem lelkesít igazán. Nem érzem jól magam a bőrömben, de nem tudom mihez is kezdhetnék, tudom egyáltalán mire vágyom? Ezek a gondolatok szorongatóak és ijesztőek. A csoportban az irodalmi szövegeket hívva segítségül rávilágítunk arra, hogy ez az állapot nem tart örökké, és hogyan tekintsünk bátran az életközép időszakára új esélyként. A program keretei: 6-8 fős kiscsoportban zajlik, irodalomterápiás módszerrel, heti rendszerességgel, alkalmanként 90 percben, zárt csoportban, ami azt jelenti, hogy az 5 alkalomra kölcsönösen elköteleződünk, új tagok utólag nem csatlakoznak, ugyanazokkal a csoporttagokkal veszel részt minden alkalmon. A program minimum 6 fő jelentkezése esetén indul. Kezdés 2023. március 28. kedd 17:00 óra. A részvételi díj 3.800.- Ft/ alkalom. Helyszín: Veszprém, Szabadság tér 5. 1/1. Emberszabás Pedagógiai Műhely A jelentkezéseket az  info@emberszabas.hu e-mail címre várom. Minden jelentkezőnek válaszlevélben küldök bővebb tájékoztatót a program  pontos menetéről, részletes információkról. Szeretettel várlak! Borszuk Valéria szociálpedagógus, irodalomterapeuta Magyar Irodalomterápiás Társaság ...
Önismereti barangolás Tisza Kata pszichoprózáival és verseivel
Tarts velünk az önismereti barangolásra, ha szeretnél tudatosabban ránézni életed történéseire. Ez a csoport főként azokhoz szól, akik már megtapasztalták, hogy egy emberi kapcsolatban talajt vesztettek, sebeket szereztek, és a feldolgozáshoz keresnek támogatást.
Szeretettel várlak 5 alkalmas irodalomterápiás önismereti csoportomba, ahol Tisza Kata pszichoprózáival és verseivel dolgozunk. Az irodalomterápiás csoporton való részvétel nem igényel semmiféle irodalmi, vagy más előképzettséget. A rövid szövegek, amiket hozok, csak katalizátorként működnek, segítenek kimondani rejtett gondolataidat, megfogalmazni érzéseidet.  Tarts velünk az önismereti barangolásra, ha szeretnél tudatosabban ránézni életed történéseire. Ez a csoport főként azokhoz szól, akik már megtapasztalták, hogy egy emberi kapcsolatban talajt vesztettek, sebeket szereztek, és a feldolgozáshoz keresnek támogatást. Egy olyan folyamat részese lehetsz, ahol minden héten más-más témára fókuszálunk, melyeket Tisza Kata prózája, vagy verse inspirál. A szövegek megszólítanak, szembesítenek, segítik a tisztánlátást, megerősítéseket adnak, rávilágíthatnak vakfoltjaidra. A barangolás végére jobban megismerheted magad, tisztábban láthatod erősségeidet, vágyaidat, szabadabbá tesz. A program keretei: 6-8 fős kiscsoportban zajlik irodalomterápiás módszerrel heti rendszerességgel, alkalmanként 90 percben zárt csoportban, ami azt jelenti, hogy az 5 alkalomra kölcsönösen elköteleződünk, új tagok utólag nem csatlakoznak, ugyanazokkal a csoporttagokkal veszel részt minden alkalmon A program minimum 6 fő jelentkezése esetén indul. Kezdés 2023. március 23. csütörtök 17:00 óra. A részvételi díj 3.800.- Ft/ alkalom. Helyszín: Veszprém, Szabadság tér 5. 1/1. Emberszabás Pedagógiai Műhely A jelentkezéseket az  info@emberszabas.hu e-mail címre várom. Minden jelentkezőnek válaszlevélben küldök bővebb tájékoztatót a program pontos menetéről, részletes információkról. Szeretettel várlak! Borszuk Valéria szociálpedagógus, ...