"Rossz ránézni a lányomra. Az elmúlt hetekben röpködött ide-oda, állandóan fel volt dobva, mert barátja lett. Kicsit aggódtam ettől az első nagy szerelemtől, de ami most van, az sokkal rosszabb. A fiú szakított vele. A lányom pedig a világ összes fájdalmával az arcán lézeng a lakásban, vagy fekszik a szobájában és nyomkodja a telefonját. Mit csináljak vele? Nem is akar velem szóba állni, pedig tudnék neki tanácsokat adni.”

Csak azt ne!

A serdülők életében mindent elsöprő jelentőségű az első szerelem. Nagyon fontos szerepet tölt be a kamasz érési folyamatában, fejlődésében. Szülőként lehet, hogy előre aggódunk miatta, félve várjuk, hogy bekövetkezzen. Különösen így van ez a lányos apukáknál. Próbálhatjuk tagadni, homokba dugni a fejünket, hogy a mi gyerekünket még nem érdeklik a szerelmi kapcsolatok, de attól még érdeklik. Hiszen ez a serdülőkor természetes velejárója. Ahogy a szerelmek hirtelen jönnek, úgy hamvadnak is el a kamasz életében, és a szakítások fájdalmát nem lehet megspórolni.

Ahogy a fent idézett anyuka is, a szülők sokszor tanácstalanok mit tehetnének ebben a helyzetben, hogyan tudnának segíteni gyereküknek. Számtalan jobbnál jobb tanács tör elő automatikusan, amivel vigasztalni próbáljuk csemeténket, de ne tegyük!!! Általában ösztönösen ilyenek jutnak eszünkbe – „Ne szomorkodj, túl leszel rajta, majd találsz valaki mást!” – vagy valami hasonló elmésség. Ezek a legrosszabbak. Megkérdőjelezik és bagatellizálják a kamasz érzéseit, pedig ő közben tényleg úgy éli meg a szakítást, ami a világ összes fájdalmával felér, ekkor még el sem tudja képzelni, hogy jöhet más. Szülőjét viszont érzéketlennek tartja saját mély érzései iránt.

Mit tegyünk helyette? Csak legyünk ott, ha szüksége van ránk, erősítsük meg mondjuk így: „El sem tudom képzelni mit érzel most, látom nagyon fáj és el vagy keseredve.” Ez sokkal megnyugtatóbb a kamasz számára, mint a kéretlen jó-tanácsok, megélheti, hogy szülei megértik a fájdalmát és elfogadják aktuális viselkedését, ez biztonságot ad a benne dúló érzelmi káoszban.

…és még valami, semmi esetre se kezdjük el ilyenkor kritizálni, „savazni” a volt barátot, mert a kamasz gyerekünk tisztán, szépnek akarja megőrizni a kapcsolat emlékét. Még, ha úgy is gondoljuk, és titokban arról fantáziálunk hogyan tudnánk jól beolvasni a kis „görény”-nek, amiért ilyen fájdalmat okozott a gyerekünknek, akkor se! Viselkedjünk felnőttként, mutassunk ezzel jó mintát. Hagyjuk a kamaszt, hogy kisírhassa, kesereghesse magát, órákon keresztül panaszkodhasson a barátainak. Így tanul meg a fájdalmát megélve újra-tervezni, újra bízni, egy újabb nagy lépést tenni a felnőtté válás felé.

A kamaszkorral, családi kapcsolatokkal összefüggő témák után érdeklődőknek ajánlom további elmélyedésre L. Stipkovits Erika : Mi, együtt -Családi kapcsolatink pszichológiája /HVG Könyvek 2021/ címen megjelent remek kötetét, mely részletesen, közérthetően és nagyon olvasmányosan ír a témáról.

Ha pedig személyes konzultációra jelentkezne egy konkrét problémával, várom szeretettel!