Most mit csináljak? Őrület! A lányom sminkcuccokat lopott a barátnőivel az áruházból, pedig egyáltalán nincs rászorulva!
Segítő munkám során az utóbbi időben több szülőtől hallottam hasonló kétségbeesett szavakat. A kamaszkorba lépett „jókislányok” loptak az áruházból, a fiúk engedély nélkül motoroztak, egy elhagyottnak tűnt épület ablakait dobálták be a haverokkal, forgalomból kivont autót vettek a barátokkal, hogy aztán azzal hasítsanak a közeli szántóföldre vezető úttalan utakon… és a sort még hosszasan folytathatnám.
Mi történt ezekkel a korábban többnyire kedves és szófogadó gyerekekkel? Kamaszok lettek.
A serdülőkor beköszönésével a gyermeki agy alapvető idegpályái megváltoznak. Felerősödik az újdonságkeresés, a kamasz felfedezőútra indul. Sokszor indokolatlannak tűnő heves érzelmi reakciókat mutat, hangulatingadozásai kétségbeejtőek. Elsődlegessé válnak számára kortárs kapcsolatai, határait feszegeti, nehezen képes a korábbi módon és szabályok mentén élni. Vekerdy Tanár Úr szavaival élve ki is írhatnánk rájuk: „A kamasz agya átmenetileg átépítés miatt zárva!”
Kamasz társaival egységben éli meg önmagát, ami kellemes, jutalmazó érzést kelt az agyban. Sokkal érzékenyebb a felnőtteknél a szociális elfogadottságra, az elfogadás hiányát, a kirekesztést pedig sokkal fájdalmasabban éli meg. A szülői érveket zsigerből utasítja el, hajlamosabb a kockázatos viselkedésre, a veszély izgalmát keresi. Ezért csúszhat bele a szülő számára érthetetlen viselkedésbe, normaszegő akciókba, gyakran mindannak ellenére, hogy otthon nem ezt a mintát látta.
Mit léphetünk szülőként egy ilyen szituációban?
Először is higgadjunk le. A törődést, bizalmat abból érzi a kamasz, hogy egy felfokozott indulattal teli helyzetben a szülő le tud nyugodni, higgadt marad – ettől a kamasz is együttműködőbbé válik, könnyebben kezdhetünk beszélgetést vele.
Teljesen hasztalan, ha ilyenkor „hegyibeszédet” tartunk neki, mert nagyon jól tudja magától is a szabályokat és viselkedésének következményeit, csak ezek a következmények sokkal kevésbé fontosak számára, mint az a pozitív élmény, amit cselekménye közben társaival megélt.
A „Miért csináltad ezt a hülyeséget?” kérdés sem visz közelebb a megoldáshoz, úgyis csak azt feleli rá „nem tudom” és végképp kitettük vele a stop táblát a további beszélgetés elé.
Helyette például kérdezhetünk így - Nagyon fontos vagy nekem és szeretném, ha meg tudnánk beszélni az érzéseinket. Szeretném meghallgatni te, hogy látod a történteket. – Bármennyire is az ellenkezőjét mutatja, a kamasz igenis vágyik a figyelemre, éhezik szülei szeretetére. Ha nehézkesen indul is a kommunikáció, de végül biztosan hajlandó lesz a beszélgetésre. Ha eddig elértünk kerüljük a vádaskodást, lelkiismeretfurdalás-keltést.
Fontos, hogy próbáljunk a „te” üzenetek helyett „én” üzeneteket küldeni. A „baromira feldühítettél” helyett elég a „dühös vagyok” is. Így elérhetjük, hogy kamaszunk a bírálat hatására ne kezdjen rögtön ellentámadásba. Az én üzenetek segítenek az érzelmek őszinte megfogalmazásában, így a megértésében is. Ha sikerül békés úton közelíteni a problémához, akkor elérhetjük, hogy kamaszunk önként akarjon változtatni nem elfogadható viselkedésén.
Szánjunk rá minőségi időt, aktív figyelmet. Ne essünk abba a csapdába, hogy úgy higgyük a gyerekünkkel való fizikai közelség már valódi kapcsolat. Nem az. Hiába vagyunk egy házban, szobában, bárhol egyszerre, ha nincs megfelelő minőségű kommunikáció köztünk, akkor kapcsolatunknak nem lesz mélysége. Ilyen kapcsolatban csak egymás mellett élünk, de nem együtt. A harmonikus, érzelmekkel teli – azt őszintén kicsatornázni képes – kapcsolat energetizál, életörömmel tölt fel. Tartsuk észben, a serdülőkor is átmeneti időszak csupán, szülőként kövessünk el mindent annak érdekében, hogy a kamasszal megélt viharokkal és örömteli élményekkel együtt a közös életünk szerethetőbb legyen.
A kamaszkorral, családi kapcsolatokkal összefüggő témák után érdeklődőknek ajánlom további elmélyedésre L. Stipkovits Erika : Mi, együtt -Családi kapcsolatink pszichológiája /HVG Könyvek 2021/ címen megjelent remek kötetét, mely részletesen, közérthetően és nagyon olvasmányosan ír a témáról.
Ha pedig személyes konzultációra jelentkezne egy konkrét problémával, várom szeretettel!